Kezdem Edward T. Hall: Rejtett dimenziók című könyvének egy bekezdésével. Könyvének témája a tér rejtett sajátosságainak érzékelése és ennek a jelentősége az egyes emberek, csoportok, kultúrák, kisebbségek életében.
„… az ember (…) kidolgozta és specializálta a maga hatóképességének a kiterjesztését; mégpedig olyan mértékben, hogy azok egyre gyorsabb ütemben veszik át a természet szerepét. Más szóval, az ember új dimenziót teremtett: a kulturális dimenziót, amelynek egy része a proxemika. Az ember és a kulturális dimenzió kapcsolatából mind az ember, mind pedig a környezete kiveszi a részét: kölcsönösen alakítják egymást. Ma az ember abban a helyzetben van, hogy gyakorlatilag maga teremti a teljes világot, amelyben él; vagy az etológusok terminológiájával élve: maga teremti meg a saját biotópját. Maga teremtvén e világot, gyakorlatilag maga határozza meg, miféle szervezetté, élőlénnyé fejlődjék. És ez igencsak félelmetes gondolat…”
proxemika: tudományos vizsgálódási irány, amely az élőlények s különösen az ember távolság-tartásával, illetve egymáshoz való közelítésük és közelségük („proximitásuk”) fiziológiai, pszichológiai és kulturális kihatásaival stb. foglalkozik.
Számomra gondolatébresztő sorok. Ember a természetben s ember a maga alkotta tárgyi világban… S hogy mi köze lehet a belsőépítészethez? Talán az otthonunk, saját kis belső tereink a legfontosabb s legmeghatározóbb tárgyi „teremtményeink”. Kölcsönösen alakítjuk egymást? S tényleg ez által határozzuk meg, s mi magunk, hogy mivé fejlődünk?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése